Rólunk
A református egyház számára fontosnak tartott levelek megőrzésének igénye már a reformációt követő évtizedekben megmutatkozott, de az archívum mint őrzőhely csak a 18. század második felében jelent meg. Az egyház leveleiről összeállított első segédlet 1823-ban készült. A közel száz iratot magába foglaló levéltárat kriptás szekrényekben őrizték. A folyamatosan bővülő levéltári anyag számára elengedhetetlenné vált egy megfelelő tárolási és rendezési feltételeket biztosító intézmény létrehozása.
Miután az egyházkerület kolozsvári levéltárában 1960-ban megkezdődött a levéltári munka, 1961-ben Marosvásárhelyen is megalakult a kerületi levéltár fiókintézménye, az egyház tulajdonában lévő Teleki-ház alagsorában. Az 80-as években a levéltár anyagát három alkalommal költöztették. 1987-ben végül a Teleki-ház keleti szárnyának emeleti helyiségeiben helyezték el. A levéltár 2018 óta a Forradalom utca 45–47 szám alatt lévő Makariás-házban működik.
Levéltárosok: Nagy Béla (1959–1967), Farczády Elek (1961–1967), Farkas Árpád (1971–1977), Bartha Gyöngyvér (1978–2002), Berekméri Árpád Róbert (2003–)
Levéltári anyag
A marosvásárhelyi gyűjtőlevéltár közel 300 iratfolyóméter levéltári anyagot őriz. Ennek jelentős részét öt egyházmegye (Marosi, Görgényi, Bekecsaljai, Ludasi, Dicsői), több egyházközség (Marosvásárhely, Gerendkeresztúr, Torboszló, Székelycsóka–Kisgörgény, Székelytompa, Szováta, Tancs stb.), oktatási (Marosvásárhelyi Református Kollégium, illetve Leányiskola, Galambodi Református Iskola) és egyéb egyházi intézmény (Marosvásárhelyi Református Egyházközségek Kuratóriuma és Temetőgondnoksága) levéltára alkotja. A gyűjteményben egyházi személyekhez köthető irat- és tárgyi hagyaték is található.
Kutatószolgálat
A kutatás hétfőtől péntekig 9–16 óra között, előzetes bejelentkezés alapján történik.
